Magamról
- Tyupi
- Kesztölc, komárom esztergom megye, Hungary
- Nem tudok festeni,így amit szépnek vélek,érdekesnek,vagy abszurdnak azt megpróbálom fotóra vinni:)nem tudok, fotózni,de nagyon szeretek! Abszolúlt nyitott vagyok kivéve mikor nem:))
2010. január 27., szerda
2010. január 26., kedd
2010. január 25., hétfő
Út a tengerbe..
Én-tudatunk nem egyéb, mint egyetlen hullám a tengeren, mint egy falevél az Életfán - mint valami isteni Egésznek a része. A Lélek csak ebben a határtalan összefüggésben érthető. | ||
Müller Péter |
2010. január 23., szombat
2010. január 22., péntek
A szabadság illata
A kreativitás a létező legnagyobb lázadás. Ha teremteni akarsz, meg kell szabadulnod minden beléd nevelt meggyőződéstől; máskülönben kreativitásod nem lesz más, mint másolás – mindössze egy indigómásolat lesz. Csupán akkor lehetsz kreatív, ha egyén vagy, a tömegpszichózis részeként nem tudsz teremteni. A tömegpszichózis nem kreatív; vánszorgó életet él, nem ismer táncot, sem dalt, sem örömöt; gépies.
Aki teremt, nem követheti a jól kitaposott ösvényt. Fel kell kutatnia a saját útját, magának kell keresgélnie az élet dzsungelében. Egyedül kell mennie; ki kell hullania a tömeg-elméből, a kollektív pszichózisból. A kollektív elme a legalsóbb elme a világon – még az úgynevezett idióták is felette állnak a kollektív idiotizmusnak. De a kollektivitásnak megvannak a maga vonzerői: tiszteli az embereket, becsüli az embereket, ha azok szüntelenül ragaszkodnak hozzá, hogy a kollektív elme az egyetlen helyes út.
Szükségszerűen következett, hogy a múltban minden kreatív embernek – festőknek, táncosoknak, zenészeknek, költőknek, szobrászoknak – le kellett mondania a tekintélyről. Egyfajta bohém életet kellett élniük, csavargóéletet; ez volt az egyetlen lehetőségük arra, hogy kreatívak lehessenek. Ez azt igényli, hogy ne élj annyira a jövőben. Ha érted, amit mondok, ha érzed, hogy igazság van abban, amit mondok, akkor a jövőben mindenki egyénként él majd, és nem lesz szükség bohém életre. A bohém élet egy rögzült, ortodox, konvencionális, tiszteletre méltó élet mellékterméke.
“Bámulatos, hogy miket lehet megvalósítani, ha nem érdekel, hogy ki kapja érte az elismerést.”
Harry Truman
“Egy pozitív hozzáállás nem fogja megoldani minden problémádat, de elég embert fog bosszantani ahhoz, hogy érdemessé tegye az igyekezetet.”
Herm Albright
Amint eltűnik a patológia, mindenki teremtővé lesz. Engedd, hogy a lehető legmélyebb megértéssé váljon benned: csupán a beteg emberek destruktívak. Az egészséges emberek kreatívak. A kreativitás a valódi egészség illata. Amikor valaki valóban egészséges és egész, a kreativitás természetesen érkezik el hozzá, s feltámad benne az alkotás vágya.
A Buddha szuperember, efelől semmi kétség, de elveszíti az emberi dimenzióját. Túlvilági jelenség. Megtalálható benne a túlvilági létezés szépsége, de nincs meg benne Zorba, a görög szépsége. Zorba nagyon evilági. Én azt szeretném, ha te egyszerre lennél mindkettő: Zorba, a buddha. Meditatívnak kell lenni, de nem az érzések ellenségének. Meditatívnak kell lenni, de tele érzéssel, csordultig szeretettel. És kreatívnak kell lenni. Ha a szereteted csupán egy érzés, amelyet nem változtatsz cselekedetté, nem lesz hatással az emberiségre. Valósággá kell tenned, materializálnod kell.
Ez a három dimenziód: létezés, érzés, cselekedet. A cselekedet foglalja magában a kreativitást, mindenfajta kreativitást: zenét, költészetet, festészetet, szobrászatot, építészetet, tudományt, technikát. Az érzés foglal magában mindent, ami esztétikai: szeretetet, szépséget. A létezés pedig a meditációt, a tudatosságot öleli fel.
A kreativitás az egyéni szabadság illata.
A kreatív ember olyan, akinek sikerül bepillantást nyernie, aki
olyan dolgokat lát, amelyeket előtte még senki, olyan dolgokat hall,
amelyeket előtte még senki – ez a kreativitás." Osho
2010. január 21., csütörtök
Te hol keresed istent?
Mindig messze keresik valahol az Istent, a nagy dolgokban, mintegy távcsővel és nagyítóval, a csillagok, felhők és végtelenségek között. De én már tudom, hogy biztosabban megtalálom Őt az egészen kis dolgokban, a véletlenekben, a jelentéktelenségben, azokban a pillanatokban, mikor csodálkozva pillantunk fel, valamit értünk, amit az elébb, az élet sivatagjai és szakadékai között vándorolva, nem értettünk.
Ez a pillanat, mikor egyszerű és világos lesz valami, ami az elébb homályos és érthetetlen volt, ez a pillanat, mikor fölénk hajol Isten. Hiszek benne? Néha azt hiszem, csaknem frivolitás és túlbuzgalom hinni benne. Több és más Ő annál, semhogy hitem vagy tagadásom eldöntené kettőnk viszonyát.
Ez a pillanat, mikor egyszerű és világos lesz valami, ami az elébb homályos és érthetetlen volt, ez a pillanat, mikor fölénk hajol Isten. Hiszek benne? Néha azt hiszem, csaknem frivolitás és túlbuzgalom hinni benne. Több és más Ő annál, semhogy hitem vagy tagadásom eldöntené kettőnk viszonyát.
Márai Sándor
2010. január 20., szerda
Gyönyörű reggel..
Szép fehér reggelre ébredtünk igy öltözöm is
és megindulok hamar,nem fotózni de mindenesetre
havat hányni biztosan...:))
és megindulok hamar,nem fotózni de mindenesetre
havat hányni biztosan...:))
Az éjszaka.
NA akkor menjünk..
Én halni indulok, ti élni; de kettőnk közül melyik megy jobb sors elé, az mindenki előtt rejtve van, kivéve az istent.
Szókrátész |
A gyertyák csonkig égnek-Isvánka és Zoltán barátaimnak...
A gyertyák csonkig égnek
Jó lenne tudni – van-e egyáltalán barátság? Most nem arra az alkalmi örvendezésre gondolok, mellyel két ember megörül egymásnak, mert életük egyik szakaszában bizonyos kérdésekről egyformán gondolkoznak, mert hasonló ízlésük, megegyeznek kedvteléseik. Ez mind nem barátság. Néha már azt hiszem, ez a legerősebb kapcsolat az életben... talán ezért ilyen ritka. S mi van az alján? Rokonszenv? Üres, híg szó, tartalma nem lehet elég erős ahhoz, hogy két ember az élet válságos helyzeteiben is kiálljon egymásért, csak rokonszenvből? Talán valami más?... Talán van egy szemernyi Erosz minden emberi kapcsolat mélyén?...
A barátság természetesen más, mint a beteges hajlamú emberek dolga, akik az egyneműeknél keresnek valamilyen torz kielégülést. A barátság Eroszának nem kell a test... inkább zavarja, mint izgatja. De mégis Erosz. Minden szeretet, minden emberi kapcsolat alján Erosz él.
...A barátság... az az emberi kapcsolat, melynél nemesebb nincsen anyától szült elevenek között. Érdekes, az állatok ismerik. Van állati barátság is, önzetlenség, segítőkészség... Az élőlények megszervezik a kölcsönös segítséget...néha nehezen küzdik le a segítségnyújtás akadályait, de mindig akadnak erős, segítő hajlamú lények, minden eleven közösségben. Száz és száz példát láttam az állatvilágban. Emberek között ritkábban láttam példát erre. Pontosabban, egyetlen példát sem láttam. A rokonszenvek, melyek emberek között szemem láttára kialakultak, végül mindig belefulladtak az önzés és a hiúság mocsarába. A pajtásság, a cimboraság, néha olyannak látszik, mintha barátság lenne. A közös érdekek néha megteremtenek emberi helyzeteket melyek hasonlítanak a barátságra. Aztán a magány elől is szívesen elmenekülnek az emberek mindenféle bizalmasságba, melyet legtöbbször megbánnak ugyan, de ideig-óráig azt hihetik, ez a bizalmasság már a barátság egy válfaja. Mindez persze nem az igazi. Az ember úgy képzeli, hogy a barátság szolgálat. Mint a szerelmes, úgy a barát sem vár jutalmat érzéseiért. Nem akar ellenszolgálatokat, nem látja valószínűtlen lénynek azt, akit barátjául választott, ismeri hibáit, s így vállalja, minden következménnyel. Ez lenne az eszmény. S csakugyan, érdemes-e élni, embernek lenni ilyen eszmény nélkül? S ha egy barát megbukik, mert nem igazi barát, vádolhatjuk-e őt, jellemét, gyengeségét? Mit ér az olyan barátság, ahol erényeket, hűséget, kitartást szeretünk a másikban? Mit ér mindenféle szeretet, amely jutalmat akar? Nem kötelességünk-e, hogy éppen úgy vállaljuk a hűtlen barátot, mint az önfeláldozót és hűségeset? Nem ez igazi tartalma minden emberi kapcsolatnak, ez az önzetlenség, mely semmit, de semmit nem akar és nem vár a másiktól? S mentől többet ad, annál kevésbé vár viszonzást? S ha odaadja egy ifjúkor minden bizalmát, egy férfikor minden áldozatkészségét, s végül megajándékozza a másikat a legtöbbel, amit ember adhat embernek, a vak, a föltétlen, a szenvedélyes bizalommal, s aztán látnia kell, hogy a másik hűtlen és aljas, van-e joga megsértődni, bosszút követelni? S ha megsértődik, ha bosszúért kiált, barát volt-e ő, a megcsalt és elhagyott?
... az ember hasztalan ismeri meg az emberi kapcsolatok igazi természetét, nem lesz bölcsebb semmiféle ismerettől. S ezért nincs is jogunk föltétlen igazságot és hűséget követelni attól, akit egyszer barátunknak fogadtunk, akkor sem, ha az események megmutatták, hogy ez a barát hűtlen volt.
Az ember nem azzal vétkezik, amit csinál, hanem a szándékkal, amellyel elköveti ezt vagy azt. Minden a szándék... Egy ember elkövethet hűtlenséget, aljasságot, igen, a legrosszabbat is, gyilkolhat, s belülről tiszta marad. A cselekedet még nem az igazság. Mindig csak következmény, s ha az ember egy napon bíró és ítélni akar,...meg kell tudnia azt, amit indítóoknak neveznek. ... Csak az igazság adhat választ...
A barátság természetesen más, mint a beteges hajlamú emberek dolga, akik az egyneműeknél keresnek valamilyen torz kielégülést. A barátság Eroszának nem kell a test... inkább zavarja, mint izgatja. De mégis Erosz. Minden szeretet, minden emberi kapcsolat alján Erosz él.
...A barátság... az az emberi kapcsolat, melynél nemesebb nincsen anyától szült elevenek között. Érdekes, az állatok ismerik. Van állati barátság is, önzetlenség, segítőkészség... Az élőlények megszervezik a kölcsönös segítséget...néha nehezen küzdik le a segítségnyújtás akadályait, de mindig akadnak erős, segítő hajlamú lények, minden eleven közösségben. Száz és száz példát láttam az állatvilágban. Emberek között ritkábban láttam példát erre. Pontosabban, egyetlen példát sem láttam. A rokonszenvek, melyek emberek között szemem láttára kialakultak, végül mindig belefulladtak az önzés és a hiúság mocsarába. A pajtásság, a cimboraság, néha olyannak látszik, mintha barátság lenne. A közös érdekek néha megteremtenek emberi helyzeteket melyek hasonlítanak a barátságra. Aztán a magány elől is szívesen elmenekülnek az emberek mindenféle bizalmasságba, melyet legtöbbször megbánnak ugyan, de ideig-óráig azt hihetik, ez a bizalmasság már a barátság egy válfaja. Mindez persze nem az igazi. Az ember úgy képzeli, hogy a barátság szolgálat. Mint a szerelmes, úgy a barát sem vár jutalmat érzéseiért. Nem akar ellenszolgálatokat, nem látja valószínűtlen lénynek azt, akit barátjául választott, ismeri hibáit, s így vállalja, minden következménnyel. Ez lenne az eszmény. S csakugyan, érdemes-e élni, embernek lenni ilyen eszmény nélkül? S ha egy barát megbukik, mert nem igazi barát, vádolhatjuk-e őt, jellemét, gyengeségét? Mit ér az olyan barátság, ahol erényeket, hűséget, kitartást szeretünk a másikban? Mit ér mindenféle szeretet, amely jutalmat akar? Nem kötelességünk-e, hogy éppen úgy vállaljuk a hűtlen barátot, mint az önfeláldozót és hűségeset? Nem ez igazi tartalma minden emberi kapcsolatnak, ez az önzetlenség, mely semmit, de semmit nem akar és nem vár a másiktól? S mentől többet ad, annál kevésbé vár viszonzást? S ha odaadja egy ifjúkor minden bizalmát, egy férfikor minden áldozatkészségét, s végül megajándékozza a másikat a legtöbbel, amit ember adhat embernek, a vak, a föltétlen, a szenvedélyes bizalommal, s aztán látnia kell, hogy a másik hűtlen és aljas, van-e joga megsértődni, bosszút követelni? S ha megsértődik, ha bosszúért kiált, barát volt-e ő, a megcsalt és elhagyott?
... az ember hasztalan ismeri meg az emberi kapcsolatok igazi természetét, nem lesz bölcsebb semmiféle ismerettől. S ezért nincs is jogunk föltétlen igazságot és hűséget követelni attól, akit egyszer barátunknak fogadtunk, akkor sem, ha az események megmutatták, hogy ez a barát hűtlen volt.
Az ember nem azzal vétkezik, amit csinál, hanem a szándékkal, amellyel elköveti ezt vagy azt. Minden a szándék... Egy ember elkövethet hűtlenséget, aljasságot, igen, a legrosszabbat is, gyilkolhat, s belülről tiszta marad. A cselekedet még nem az igazság. Mindig csak következmény, s ha az ember egy napon bíró és ítélni akar,...meg kell tudnia azt, amit indítóoknak neveznek. ... Csak az igazság adhat választ...
Márai Sándor
2010. január 19., kedd
Vitorlát fel...
Tehát innen fuj a szél
vitorlát bontok
ellen forditom
elhúzom innen a csikot
a bánat lágy szelén
én elhajózom messzebb
hogy valahol újra majd
horgonyt verjek
állmomban a hold udvarán
pettyes labdát rúgtam a falnak
nem tudom talán kicsi voltam
vagy a hold udvara volt nagyobb
mint ahogy azt gondoltam volna
mint ahogy azt gondolhattam volna
minden perc és másodperc
rögvest a múlté
aztán megulyulás
vagy ujjá születés
de azok amiket megtettél
képezik életed addigi részét
azok miket megtettél
képezik életed addigi részét..
Nádasi István
Egy pillanat..
Minden egyes pillanat az élet mozaikköve - világos és sötét, színes vagy kopott, arany vagy ébenfekete. És ahogy a mozaikot is csak egész képként a távolról szemléljük, és csak ritkán vesszük szemügyre egyenként a művészien egymás mellé rakott kövecskéket, ugyanúgy nem látjuk a pillanatot sem, melynek mindent köszönhetünk. Amit életnek nevezünk, az végül is nem más, mint számtalan pillanat gyűjteménye.
Stefan Klein
2010. január 17., vasárnap
Éjszaka
Alszik a szív és alszik a szívben az aggodalom,
alszik a pókháló közelében a légy a falon,
csönd van a házban, az éber egér sem kapargál,
alszik a kert, a faág, a fatörzsben a harkály,
kasban a méh, rózsában a rózsabogár,
alszik a pergő búzaszemekben a nyár,
alszik a holdban a láng, hideg érem az égen,
fölkel az ősz és lopni lopakszik az éjben.
RADNÓTI MIKLÓS
SZELID, ESTI IMÁDSÁG ..
Uram, adj csöndes éjt,
Nyugodalmas, nagy éjt
A te vén gyermekednek,
Beteg, rossz gyermekednek.
Fölséges dáridók,
Keserves dáridók
Muzsikája kerüljön,
Hangja messze kerüljön.
Ne ülje szívemet,
Nyomorék szivemet
Az ébrenlét lidérce,
Rettenetes lidérce.
Aludjak kacagón,
Álmodjak kacagón
S boldoguljak álmomban,
Ifjuljak meg álmomban.
Valami nagyon nagyot,
Valami dicső nagyot
Álmodva hadd képzeljek,
Éjemben hadd képzeljek.
Imádkozzak, mint gyerek,
Régi, iskolás gyerek
Istenes áhitattal,
Altató áhitattal.
Mikor az alkony leszáll,
A barna alkony leszáll,
Régi imám az ajkam
Szaporázza az ajkam: "Adj
csöndes éjt szüleimnek, adj csön-
des éjt mindeneknek. Istenem,
én járva-kelve, fölvirradva
és lefekve, imádlak, mint
édes Atyám. Jó Atyám, vi-
selj gondot rám, ámen."
ADY ENDRE |
2010. január 13., szerda
Merengés..
... És neveld lelked kérlelhetetlen igényérzetre. Ez a legfontosabb. A tömegek világa csak mohó, de nem igényes. Te maradj mértéktartó és igényes. A világ egyre jobban hasonlít egyfajta Woolworths-áruházra, ahol egy hatosért megkapni mindent, silány kivitelben, ami az élvező hajlamú tömegek napi vágyait gyorsan, olcsón és krajcáros minőségben kielégítheti. Ennek a tömegkielégülésnek veszélyei már mutatkoznak, az élet és a szellem minden területén. Egy kultúra nemcsak akkor pusztul el, ha Athén és Róma finom terein megjelennek csatabárddal a barbárok, hanem elpusztul akkor is, ha ugyanezek a barbárok megjelennek egy kultúra közterein és igény nélkül nagy keresletet, kínálatot és árucserét bonyolítanak le. Te válogass. Ne finnyásan és orrfintorgatva válogass, hanem szigorúan és könyörtelenül. Nem lehetsz elég igényes erkölcsiekben, szellemiekben. Nem mondhatod elég következetesen: ez nemes, ez talmi, ez érték, ez vacak. Ez a dolgod, ha ember vagy, s meg akarod tartani ezt a rangot.
Márai Sándor
Márai Sándor
2010. január 6., szerda
2010. január 4., hétfő
IGYUNk..
Akinek nincs szeretője,
Bort igyék,
S hinni fogja, hogy minden lyány
Érte ég.
És igyék bort az, akinek
Pénze nincs,
S az övé lesz a világon
Minden kincs.
És igyék bort az, akinek
Búja van,
S a bú tőle nyakrafőre
Elrohan.
Sem szeretőm, sem pénzem, csak
Bánatom;
Másnál háromszorta többet
Ihatom.
Pest, 1844. szeptember
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)