Vidéki életképek..

Vén asszonyok nyara - mondják,
Isteni alkalom egy napfürdőzéssel egybekötött fotózós sétához;
mivel jobb dolgom amúgy sem akadt, így megindultam.

Merre, hova?- merült fel bennem a kérdés. Cigaretta, ásványvíz és energiaital nélkül sehova.
A nélkülözhetetlen dolgok beszerzése után az erdő felé vettem az irányt, amikor eszembe jutott!!
Vidéki életképek- nagyszerű! Hála a nem túl intenzív gyaloglási sebességemnek, még nem jártam messze, így sarkon fordultam, vissza a falu irányába;
és, hogy hol keressek vidéki életképeket?

Persze hol máshol, ha nem a földeken! Most már pontosabb elképzeléseim lettek az úticélom, mind a fotók terén is.

A Hársfa Sörözőnél (Úgy tűnik vonzom a kocsmákat. Nem mintha oly könnyű lenne Kesztölcön végigmenni, hogy kocsmába ne botlana az ember... Talán következő témám a vidéki kocsma képek lesz:)a hegyek alatt húzódó földek felé mentem, mikor csörtetés hallatszott az egyik tábla kukoricás felől. Megörültem egy pillanatra, közelebb érvén egy kicsit elbizonytalanodtam...majd egyre biztosabb lettem: ember.
Erőteljes káromkodás csapta meg fülem, gondoltam, na annyi baj legyen majd lesifotósra veszem a figurát!
Odaérve rájöttem, a körülmények nem engedik. Nem vett észre, egy ideig topogtam, hallgattam a káromkodást és elszomorodva tovább mentem. Elég sokat gyalogoltam. Figyeltem a fejemben cikázó gondolatokat, majd megálltam. Nem érdekel-  mondtam ki hangosan -visszamegyek, megkérdem a magában szitkozódó úriembert, zavarná-e ha készítenék róla néhány képet? Itt volt az idő meginni azt az energiaitalt elszívni egy cigarettát...
Vissza megyek, vissza Én!- gondoltam magamban, nem sokat tétovázva elindultam, vissza.

Odaértem, bemutatkoztunk. A szitkozódás abba maradt, elcsendesedett, mint fejemben a hömpölygő gondolatok. Jó színész módjára felvette a maszkot; és így, hogy nem csak én láttam őt, de ő is engem, másnak látszott, mint mielőtt ő is tudott volna az őt figyelő szempárról a kukoricás egy másik szegletéből; és kezdetét vette a színdarab. Elmondtam mit szeretnék, neki nem volt kifogása ellene, csak ennyit kérdezett:
-Én azért csinálhatom közben a dolgomat?
-Természetesen, hisz ez lenne a lényege!
-Rendben.-felelte.
Igyekeztem hűen visszaadni a helyzetet, életet varázsolni a képekre, ami kiderült nem is olyan könnyű.
Beleegyezése ellenére egyfajta lámpaláz kaphatta el alkalmi modellemet. Mindig úgy helyezkedett, hogy megnehezítse a dolgomat, de én makacs voltam és azon dolgoztam, hogy legalább egy-két használható portrét elkészítsek!

 Én mindent megtettem- már a búcsún és az induláson törtem a fejem, mikor felötlött bennem: biztos dohányzik, ha dohányzik megáll. Óvatlan pillanatokban talán lőhetek még néhányat, és a dohányzós kép nagyon jól menne az újdonsült karakteres arcomnak:) Így rákérdeztem és lám elfogadott egy cigarettát.
Én is rágyújtottam, mintha befejezném a dolgot, közben lesben álltam, mint egy ragadozó!
Tervem beválni látszott.

Rágyújtottunk, beszélgetni kezdtünk az idei év szélsőséges időjárásáról a termésről; egy fokkal felszabadultabb energiák kezdtek vibrálni körülöttünk.
Lopva a a géphez nyúltam és "a lesben álló ragadozó lecsapott..

Érzékeny búcsút vettünk egymástól, még megkérdezte: mész is ? Meglepődtem. Igen- feleltem.
Az elégedettség érzésével töltve szedtem a sátorfámat és folytattam utamat a következő modellem után. Egy-két búcsúzó visszatekintés, és újra úton, az időhöz képest meglehetősen túlöltözve.

Minden jót! Köszönöm!-  kiáltottam vissza még egyszer.
Gondolataim elcsendesültek, kivéve egyet: Lehet, hogy maradnom kellett volna még egy cseppet újdonsült barátommal és lőni pár képet? Vajon lesznek használható képek?

Sokat nem volt időm ezen rágcsálódni, emészteni, mert a távolban egy idős nénit vettem észre biciklijét tolva a szőlősoron a hegynek felfelé. Távol volt és egy elég nehézkesen járható út állt előttem ahhoz, hogy megközelítsem, de már határozott voltam és nekivágtam! Tudom nem túl jó ötlet egy nehezen járható terepen dombnak felfelé, de az izgalom hevétől muszáj volt ismét a cigarettámért nyúlnom (hogy micsoda indokokat nem találunk egy cigaretta kedvéért ) Közeledve körvonalazódni kezdett egy kiskésével aranyosan almát majszoló nénike, aki előző modellemhez képest sokkal visszahúzódóbb a fotózkodást illetően.- Aztán bele egyezik, hogy csináljak róla egy képet, de úgy, hogy elfordul. Próbáltam elmagyarázni, hogy ez egy fotó szempontjából nem túl előnyös.
Ezer indokot mondott: ő mily vén, milyen csúnya stb stb ezért nem igazán érti, miért szeretném én őt fotózni!
Egy kicsit oldani szerettem volna a feszültséget, ami ott zizegett a szép napsütéses délután hatalmas csendjében, így mesélni kezdtem magamról, s mikor elmondtam a nevemet azt mondta:
-Ááá már tudom ki vagy,de te meghaltál!- ezen egy kicsit elgondolkodtam. Biztos valamelyik rokonomról beszél, vagy ha nem akkor hogy? Vagy mi? Ezt hogy érti? Hosszas gyözködés után ő kezdett el győzködni engem, fotózzam ezt a kilátást az sokkal jobb téma mint ő!!

Erről a tájról beszélt, és igen az ötlet nem rossz- gondoltam.Gépet ragadva fotózgatni kezdtem, tudomást sem véve a néniről, aki közben sok minden érdekes dolgot mesélt nekem, majd rájöttem a "ragadozó" ismét itt lapul...Gyors rögtönzött beállítás, hirtelen ráfordulás a témámra, aki jelen esetben az aranyosan almát falatozó nénike és katt!!Megköszönve mindent ismét búcsúzás, most már nem sietve.Dombnak lefelé egy könnyebb utat választva elindultam A nénike utánam kiabált:
Fiatalember azt kellene fotózni, hogy takarom a szőlőt!- elmosolyodtam.
-Igen valami ilyesmit szerettem volna, de a néni nem hajlik a témára!- mire ő is elmosolyodott és rávágta.
-Nem:)
Egy kissé hosszúra sikeredett ez a bejegyzés de nem hosszabbra mint az utam aznap és remélem olyan érdekes is lett!

My Flower

Kiss  Virág.

Kamburov Miléna..

Bezzeg Piroska..

Paso-Koncert!Esztergom -Duma kanyar feszt..

Pillanatok a strandról..

Meditáció

Eltörött a mécses..

Száj hajora..

Kati

Belvíz..

“Mindennél fontosabb, hogy munkánkat, hajlamainkat és életütemünket egyeztessük a természet nagy és örök ritmusával. A hold járása, a szelek fordulása, a nap forrósága, az éjszaka áramai, mindez alakítja személyes sorsunkat, keddi vagy szerdai életrendünket is: az ember hallja, nagyon messziről, az intéseket és figyelmeztetéseket, a világmindenség óvó-igazító zörejeit… Egyszerre kell élni a nappal, a holddal, a vizek áradásával, a hideggel és meleggel: soha nem ellene, mindig belesimulva a világ összhangjába, a teremtés és pusztulás teljes rendjébe. Csak azok botlanak meg az életben, akik valahogyan belülről süketek a világ hangjai iránt.
De egyszerre kell élni szívünkkel is, azzal a másik életütemmel, mely titkosabb, leplezettebb, nehezebben megismerhető, mint a világ áramlásának rendje. Akinek szíve, készséges ütemmel, nyolcvanat ver, ne akarjon maratoni versenyfutók módjára élni. Állandóan hallani kell testünk és jellemünk titkos morzejeleit, e finom és erélyes üzeneteket, melyek megszabják életed igaz mértékét. Kinek érzékeit eltompította a becsvágy, a szenvedély, nem hallja többé e hangokat. Az ilyen ember teste, lelke és a világ üteme ellen él; emberhez nem méltó módon él, tehát embertelenül bűnhődik.”

(Márai Sándor: Füves könyv – Az egyezkedésről; Arról, hogy a szívünkkel is kell élni)

Kis szerelmeim

Nyers-zöld égre könnyes nyirok hull,
párlat pereg:
a zsenge ág gyantája csordul...
a kis kerek,

a furcsa hold alatt keresztbe
csukjátok ím
nyiló térdeiteket össze,
csúfságaim!

Szerettük egymást akkorában,
csúf kék szivem!
Lágytojást majszoltunk pohárban,
lúdhúrfüvel.

Költővé ütöttél egy este,
csúf feketém!
Gyere, hadd kaplak az ölembe
s hadd verlek én!

A pacsulidat hogy utáltam,
csúf szőkeség;
tudom, hogy tövig a gitárom
lemetszenéd!

Hej! megszáradt nyálam, csunyus kis
vöröske lány,
ragályt leheli fertőzve most is
kebled haván!

Ó, hogy gyűlöllek, kicsikéim,
benneteket!
Nőjön kebletek csecsecskéin
rút pörsenet!

Rúgjátok szét érzelmem ócska,
rossz fazekát,
- Legyetek csak egy percre, hoppsza!
ballerinák!...

Rezegjen a lapocka tája,
szerelmeim!
Csámpás csipőtöket riszálva,
fel táncra ím!

Hát értetek ontám a boldog,
szép rímeket!
Letörném a derekatok, hogy
szerettelek!

Hullt csillagok unt halma, félre,
rothadjatok!
- Vesszetek meg, Isten nevében,
kis aljasok!

A furcsa hold alatt keresztbe
csukjátok ím
nyiló térdeiteket össze,
csúfságaim!

SOMLYÓ GYÖRGY FORDÍTÁSA

Arthur Rimbaud

Idő

Ne mond, hogy nincs időd semmire! A te napod sem rövidebb mint Michelangelo, Pasteur, Teréz anya, Leonardo da Vinci, Albert Einstein vagy Jézus napja!

Albert Einstein

A VIHARRÓL, AMI IDŐNKÉNT JÖN ÉS ELMEGY

Figyelted, hogy kezdődik?Egyszerre egészen csöndes lesz minden. Mintha a világ visszafojtaná a lélegzetét. Addig is csönd volt, de csak most veszed észre magát a csöndet. Pillája se rezdül a fáknak. Mozdulatlan a hegy és a völgy. A levegő megáll fölötted, mintha ásítana.Aztán egy pillangó repül át a rét fölött. Sietve röpül, szinte cifrázza a repülést. Csapong.Minden mozdulatán érzed, hogy siet. Siet. Mintha egyszerre, zsúfoltan akarná még kiélvezni azt, hogy szállani tud és hogy színesen tarkák a szárnyai.

A fák is őt nézik valamennyien. A füvek. A bokrok. A virágok. Egy kis levél, valahol az egyik bükkfa tetején, odahajlik a társához és súg neki valamit. Egymásnak adják a hírt és egyszerre valamennyi levél susogni kezd, borzongva és titokzatosan, mint akik sötét babonáról tudnak. Megremegnek a fűszálak is. Minden virág ijedten felfigyel. Egy vércse sikoltva bevágódik a fák közé. Akkor már az ég alján ott láthatod a gomolygó felhőket is, ahogy feketén és iszonyú gyorsan közelítenek.Valahol a szálasban fölnyög egy fa. Babonás reccsenések támadnak és fönt a hegyen meghallod a fenyvest zúgni.Villámszagot érzel a szélben, ahogy arcodba csapódik. Reszketve meghajtja karcsú nyakát a kék harangvirág. Lent az erdő alatt lélekszakadva futni kezd a patak és rázza borzolt hajjal,eszeveszetten a vészkolompot.Az ég kékje magosba menekül és haragos felhők futnak a világra. Fényüket vesztik a színek. Morddá sötétedik minden. És ekkor megjön a szél, az igazi.Földig hajolnak előtte a hajlékony derekú fák. A büszkék ropognak. A halál hidege végigcsúszik törzseken, virágokon, fűszálakon. Orrodban érzed, véredig hatol.Már csattog a zápor. Dördülve meghasad a fellegek szája és kénköves lángok csapódnak az erdő testébe. Füvek és virágok halálra váltan lapulnak a földhöz. A föld remeg.Ordító szörnyek nyargalnak láthatatlan pokol-lovakon, patkójuk nyomán szikrát vetnek a felhők. Zúgnak, ropognak a fák. Recsegve hasadnak a törzsek. Sikoltó bokrok kapaszkodnak tíz körmükkel a földbe. Gyökerek pattannak, nyög, jajgat, sikolt, átkozódik a világ, haldokló testek vonaglanak a földön, azt hiszed, ez a végítélet napja.Így a fa. És mit tehet az ember még ezen felül? Legyen becsületes, mert ember.Jóindulatú, tiszta és igaz. Szeresse a testvért, fában, virágban, állatban, emberben. Higgye Istent, akit nem láthat, mert hiszen a tenyerén mászkál. Ne félje a gonoszt, csak kerülje útjait.Imádkozzék, ha viharba kerül, s dolgozzék, ha már elmúlt. Nem tehet ellene semmit. Vihar van. Háború van. Gonosz feszültségek, mérges kisugárzások, ördöngös szándékok babonája hozza. De az ember megáll benne, ha ember.És vihar után, mikor már az eső is elállt s az erdő nem nyög és nem sóhajtozik többé:frissebb a levegő, tisztább a lomb és zöldebb a fű. A föld puhább és a virágok színesebbek.Kisüt a nap is és valahonnét a pillangók újra előkerülnek.Az ember eltemeti halottjait, sírjuk fölé keresztet ácsol, jelnek, hogy van valami, ami több,mint az élet. Aztán kijavítja házát, bekeríti kertjét s az ekevasát belenyomja mélyen a fölpuhult földbe.Illatos a föld olyankor s jó gabona terem. Vetéskor már búg a vadgalamb is és aratásra kirepíti fiait.

Wass Albert.

Táj

Soha nem felejtem el, hogy a táj, ami előttem van, mögöttem folytatódik.
Egry József

Vágymagam a Hold alatt

Be jó az éjben bátoran menni,
Be jó az éjben egyedül lenni;
Bús tavaszi éjjel
S borusan járni szerte-széjjel.

Ha a Hold szunnyad, szellő se rebben,
Virágok nyitnak elfeledetten,
Tüzes, tüskés rózsák,
Ölelik a Föld takaróját.

Elhaló hárfák titkos zenéje
(Ez éj a Ielkem örökös éje)
Hűs tavaszi éjjel
Sirat Valakit bús szeszéllyel.

Messze vidéken - ismerős tájon
Éjjel bolyongok. - Senki se szánjon!
Hisz ez az én kertem
S bünhödnöm kell, mert nagyot mertem.

Belépni mertem, szétnézni benne:
Kóborgó Vágyam ha nyugtot lelne!
Szelid, csöndes éjjel.
S bolyongok benne szerte-széjjel.

1921. nov. 26.

Lelkünk mélyén.

Lelkünk mélyén (...) ez a vágy él: boldogok akarunk lenni, és jólétben szeretnénk élni, de főleg félelem nélkül és betegség nélkül és halál nélkül. És ez lehetetlen. A föld: a küzdelem színtere. Mindig az volt, és az is marad.
Müller Péter

Vízöntő..

A fény harcosa tudja, hogy Isten a magányt használja arra, hogy megtanítson az együttélésre. A háborút használja arra, hogy megmutassa a béke értelmét. A tétlenség unalmát pedig arra, hogy ráébresszen a kaland fontosságára. Isten a csöndet használja arra, hogy megtanítson a szavak felelősségére. A fáradságot használja arra, hogy megértesse az ébredés értelmét. A betegséget pedig arra, hogy ráébresszen az egészség fontosságára. Isten a tüzet használja arra, hogy a vízről tanítson. A földet használja arra, hogy megértsük a levegő értékét. És a halált arra, hogy megmutassa az élet fontosságát.
Paulo Coelho

Mágikus pillanat..

„És amikor elérkezik a pillanat, nem haboznak, nem hagyják ki a lehetőséget, nem vesztegetnek el egyetlen mágikus pillanatot sem, mert tisztában vannak minden egyes pillanat fontosságával.”

Ipoly..

Amíg távol voltam az otthonomtól, azt hittem, ha látom a folyót, bármelyik folyót, az egy szép napon hazavisz majd. Időről időre azonban eltűnt a szemem elől, vagy sötétségbe burkolózott. Most végre hazavisz a folyó, de még mindig elrejtőzik előlem, az álmaim pedig szertefoszlottak.
Sally Grindley